Napelem rendszer a Patakyban!
2017 kora őszén a BMSZC több tagintézményével egy időben fontos, előre mutató beruházás valósult meg nálunk is, itt a Patakyban.
A főépület és a tanműhely tetején is nagy mennyiségű napelem (fotovoltaikus) tábla került elhelyezésre. Ezek napos időben összességében akár 50kW energiát is képesek szolgáltatni a velük egy időben felszerelt 3db inverter készüléken át. A termelt energiát a két épület villamos hálózatára közvetlenül tápláljuk be. A villamosenergia szolgáltatóval az elfogyasztott és a megtermelt energia mérlegét különleges okos fogyasztásmérő segítségével tudja az iskola elszámolni.
Ezzel az újítással nagyot csökken az iskola ökolábnyoma, hiszen verőfényes napsütésben a megtermelt energia mennyisége összemérhető a mindannyiunk által elfogyasztottal – így ezt már nem kell pl. szennyező szénerőművek segítségével megtermelni.
A fejlesztést az EU és a Magyar Állam KEHOP-5.2.11-16-2016-00078 pályázatából valósította meg a BMSZC.
Képek az iskola naperőművéről:
Öko-oldal
Amit már megtettünk és megteszünk
- Minden tanteremben és a közös helyiségekben szelektíven gyűjtjük a papír, műanyag és fém hulladékot.
- A műanyagflakonokat tömörítve helyezzük a szelektív hulladék harangokba.
- Biciklitároló biztosítja a környezetbarát közlekedési eszközök tárolását.
- Az aulában és a tanműhelyben elhelyezett elemgyűjtőben gyűjtjük az elhasznált elemeket.
- A kiégett neoncsövek gyűjtőpontra való elszállítását az igazgató úr végzi.
- Az aulában van flakonprésünk.
- Részt vettünk ÖKO versenyeken.
- Zöldebb lett az aula.
- Zöldebbek a tantermek.
- Két komposztkeret „üzemel” az udvaron.
- Az udvari fák frissítő vágáson estek át.
- A parkosítás következtében tujasort ültettünk a tanműhely oldalához továbbá sziklakert, ivókút és 6 új pad díszíti az udvart.
- Tavaly ősszel facsemetéket ültettünk az udvaron.
- A tantermekben környezet- és egészségbarát világításra cseréltük a fényforrásokat.
- A teremdekorációkban is megjelenik a szemléletmód változás.
- Jelenleg „újrapapírt” használunk.
- Természetjáró kirándulásokat rendszeresen szervezünk.
- Előnyben részesítjük az elektromos levelezést.
- Komplett ablakcsere történt az iskola épületében. Jól záródó, hőszigetelő, energiatakarékos és esztétikus műanyag kivitelben.
- CRT-ről LCD-re cseréltük a monitorparkot.
- Részt vettünk TESZEDD! akciókban.
- Tudatos takarékoskodásra törekszünk hőenergiával, elektromos árammal és vízzel.
- A közösségi szolgálat során diákjaink ÖKO tevékenységeket is folytatnak. Például palántákat ültetnek, kerteket, udvarokat szépítenek, sporteseményeken segítenek.
- Kapcsolatunk van a HUMUSZ Szövetséggel.
- ÖKO faliújságunk is van.
- Honlapunkon ÖKO sarok található.
- Az egyik oldalukon tiszta irodai hulladékpapírt dolgozatírásra, jegyzetelésre felhasználjuk.
- A személyes adatokat tartalmazó papírok iratdarálás után újra hasznosíthatók.
- A műanyag kupakokat szelektíven gyűjtjük.
Várjuk a Te ötleteidet is, hogy csökkenthessük ÖKO lábnyomunkat!
Az ÖKO munkacsoport:
Bécsi Szilvia, Degéné Mester Mónika, Kántor Sándor és Nagy József