Ágazati alapvizsga

Tisztelt Szülők! Kedves 10. évfolyamra járó Patakys diákjaink!

Az új, Szakmajegyzék alapján történő nappali képzéseinkben résztvevő diákjaink a rájuk vonatkozó Képzési és Kimeneti Követelmények (KKK) alapján a 10. osztály végén úgynevezett Ágazati Alapvizsgát kell tegyenek.
 
A vizsgát a szakképző intézmény – esetünkben a Pataky állítja össze és rendezi meg. A vizsga szerkezete és a számon kérendő tananyag központilag részletesen szabályozott mind tartalmában, mind pedig a pontozás súlyozásában.

A vonatkozó KKK-k megtalálhatóak az Innovatív Képzéstámogató Központ honlapján, az Ágazati Alapvizsgával foglalkozó rész a dokumentumokban:

Az Ágazati Alapvizsgára történő felkészülés hónapok óta zajlik, ennek keretében a teljes vizsgát több részre bontva próbavizsgák keretében elgyakoroltuk / elgyakoroljuk.

Az Ágazati Alapvizsga a Patakyban 2023. június 01.-02. napokon kerül megrendezésre.

A pontos napon belüli ütemezésről és más tudnivalókról a diákokat közvetlenül tájékoztatjuk.

Eredményes felkészülést kívánunk!

Újabb szakmai siker – ezúttal távközlés



 
Néhány éve nagy örömmel fogadtuk, hogy a Metalcom Zrt. felkarolta a távközlési ágazatban tanuló fiatal szakembereket és évente vidám hangulatú, gyakorlatias országos versenyt rendez.
Az “Én távközlésem” címmel meghirdetett megmérettetés két fordulós, az első kört mindig online bonyolítja a szervező. A döntőbe – ahogy az elmúlt években is – nagyon színvonalas mezőny jutott be, igazi kemény szakmai küzdelemben dőlt el a végeredmény.
 
Tavaly sem sikerült rosszul az akkori csapatunknak, de idén végre sikerült is megnyernie a Patakys fiúknak a versenyt!
 
A “LóPatKó” néven nevezett brigád tagjai: Pataki Zoltán (12.A), Lovász Gergő (12.B) és Kovács Kristóf (12.B). A szentesi döntőre is kísérte őket felkészítő tanáruk, Gudmon Zsolt.
 
Külön öröm, hogy idén beérett kicsit a sok munka: az A és B osztályba járó távközlést tanuló diákjaink is rangos eredményeket tudtak elérni.
 
Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáruknak!

Győzelem a Diákolimpián

Csüdöm Kristóf 9.DNy osztályos tanulónk 1. helyezést ért el távolugrásban a Budapesti Atlétikai Diákolimpia döntőjében, 596cm-rel!

Ezzel tovább jutott az országos döntőbe is.

Kristóf 200m-es síkfutásban is elindult, 24,52 másodperces eredménnyel az 5. helyen zárt.

Gratulálunk a kiváló eredményekhez és további sportsikereket kívánunk!

ÁSZÉV győzelem!

Hosszú évek óta reménykedtünk abban, hogy egy patakys tehetség végre a dobogó legfelsőbb fokára állhat az ÁSZÉV-en.

Idén végre ez sikerült, Pataki Zoltán 12.A osztályos tanulónk 1. helyezést ért el az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyének döntőjében Távközlési ismeretek tantárgyban!

Zoli mellett meg kell említsük Kovács Kristófot (12.B) is, aki kiváló versenyzéssel az előkelő 5. helyet szerezte meg, neki is gratulálunk!

A Szolnoki Szakképzési Centrumban rendezett ünnepélyes átadóra Igazgató úr kíséretében utaztak a fiúk.


(A 2. és 3. fotót Szűcs Zoltán úr készítette – Szolnoki Szakképzési Centrum)

Hivatalos eredmény az NSZFH oldalán:
ÁSZÉV Távközlési ismeretek eredmények

Nemzetközi Kenguru Matematika verseny

Újabb megmérettetésen értek el kiváló eredményt diákjaink!

A Nemzetközi Kenguru Matematika verseny Technikumi kategóriában a következő helyezéseket érték el tanulóink.
 
9. évfolyamon Nogrády Péter kerületi 2., összesen 77. a 948 indulóból, felkészítő Novotny László tanár úr

 
10. évfolyamon Madar Martin kerületi 5. összesen 146. a 892 indulóból, felkészítő Hegedüs László tanár úr

 

a 11. évfolyamon Kántor Gergely kerületi 1, összesen 41. a 684 indulóból, felkészítő Székelyné Polgár Klára tanárnő

 

a 12.évfolyamon Mucsi Bertalan kerületi 1., összesen 39. a 433 indulóból, felkészítő Hegedüs László tanár úr.

 
Szintén a 12. évfolyamon Illyés Dávid 12. C tanuló 2. helyezést ért el, az ő felkészítője Hidvégi Anikó tanárnő.

Gratulálunk!